Nyelvek
HungarianDeutschEnglish
Támogatók

Korda_race


Hírlevél
Hírlevél


HTML formátum?

PostHeaderIcon Hírek

PostHeaderIcon 2009.05.17. Nem elégedünk meg a harmadik hellyel!

Nem elégedünk meg a harmadik hellyel!
2009. május 17. Salgótarján, Magyarország
Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rally beszámoló


Turi Tamással és Tóth Imrével az Országos Rally Bajnokság harmadik állomását is az abszolút harmadik helyen fejezte be a Korda Racing 2007-es Subaru Impreza WRC-je, míg csapat másik autójával Borsi Gergely 1,4 másodperccel maradt le az ötödik helyről. Remekül szerepelt hazai versenyen a Korda Racing Junior csapata, Kiss Róbert és Répás Zoltán a H/9-es géposztály élén és a H csoport abszolút második helyén érkezett a céldobogóra.

Az első napi szlovák pályák után vasárnap már Magyarországon, Salgótarján környékén folytatta a küzdelmet az Országos Rally Bajnokság mezőnye. A korábbi abszolút bajnok Turi Tamás az abszolút harmadik helyről vágott neki a legendás nógrádi pályáknak és végül ott is fejezhette be, amivel idei első pontjait könyvelhette el Salgótarján főterén.

Komoly feladat várt a befejező napon Borsi Gergőékre, szombat esti abszolút negyedik helyükre négy páros is bejelentkezett. A két Szuper 2000-es páros támadásait sikerrel hárították, Turán Fricit nem tudták tartani, Hideg Krisztiánnal pedig nagyon komoly csatát vívtak az ötödik helyért. A mérleg nyelve a célban 1,4 másodperccel Krisztiánék felé billent, Gergőéknek így be kellett érniük az abszolút hatodik hellyel.

Korda Erik: - Az elmúlt hétvége nem kerül be életem legkellemesebb emlékei közé. Nagyon sok éles kritikával kellett szembesülnöm az autónk teljesítményét illetően, vasárnap estére kicsit bele is fáradtam. Természetesen megértem, hogy sokan elégedetlenek a hétvégi eredménnyel, mi sem örülünk a harmadik helynek, de a helyzet annál összetettebb, hogy egyetlen dolgot tegyünk felelőssé. Nagyon sokat jelentett, hogy Tomi és Imi többször is kiállt mellettünk, számomra ez a legfontosabb. Ami minket illet, a futóműnél érezzük, az autó gyenge pontját. A hétvégén számos beállítást kipróbáltunk, sikerült is picit közelebb kerülnünk a többiekhez, de még mindig nem tökéletes. Az első három futamról három bronzérmet hoztunk haza, most viszont egy verseny erejéig áttérünk murvára, és mivel ez a Subaruk igazi terepe, bízunk benne, hogy komoly csatát vívhatunk ellenfeleinkkel.

- Ami sikerült Miskolcon, nem sikerült Salgótarjánban, Borsi Gergőék, hatalmas csatában Hideg Krisztiánnal, egy hajszállal de alul maradtak az ötödik helyért vívott harcban. Az mindenképp örömteli, hogy a 2003-as autónkkal ezúttal sem volt semmilyen műszaki probléma, a srácoknak a két nap alatt tulajdonképpen csak kereket cserélni.

� Ezúton is gratulálok Junior párosunknak, Kiss Robi és Répás Zoli a H/9-es kategória győzelmével zárta hazai versenyét, és a H csoportban is remekeltek, az abszolút második helyen értek célba.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Szépítők Kft
 

PostHeaderIcon 2009.05.16. Választ adni a kétkedőknek

2009.05.16. Választ adni a kétkedőknek

Az abszolút harmadik és negyedik helyen fejezték be a Korda Racing Subaru Impreza WRC-i a Hell Salgó-Gemer Rally elsõ versenynapját.

Egy kicsit álmosan kezdtek, de a nap végére folyamatosan tudtak gyorsulni a 2007-es Subaru Impreza WRC-vel a közel egy év kihagyás után visszatérõ Turi Tamás és Tóth Imre. A közönség-kedvenc páros duó a nap végére a dobogó harmadik fokát szerezte meg. Mögöttük ért célba a csapat 2003-as autójával Borsi Gergely és Diebel András.

Korda Erik: - Nem vagyunk könnyû helyzetbe, hiszen, joggal, várja azt mindenki Tomitól és az autótól is, hogy a gyõzelemért harcoljon. Ennek ellenére a mai napon meg kellett elégednünk az abszolút harmadik hellyel, aminek számos oka van. Mindenki azt kérdi tõlem hogy mit csináltunk az autóval, amire egyszerû a válasz semmit. Az autó computere minden adatot rögzít, amibõl tisztán látszik, hogy minden rendben van. A második körben változtattunk a beállításokon, jobbak is lettek az eredmények, a negyedik gyorson rögtön egy abszolút második idõt autóztak. Hiszem, hogy holnap még gyorsabbak tudunk lenni, és megnyugtató választ tudunk adni a kétkedõknek.

– Továbbra is remek formában van Borsi Gergõ féle formációnk. A negyedik gyorson õk voltak az elsõk, akik megálltak Asiék baleseténél, természetesen az itt töltött idejüket a nap végén jóváírták és az elsõ napot az abszolút negyedik helyen fejezték be. Holnap azonban lesz bajuk, mögöttük elég nagy a tumultus, hárman is 10 másodpercen belül vannak és Turán Friciék is jönnek fel mint a talajvíz, holnap nem fogunk unatkozni.

- Junior csapatunk is dobogós helyrõl várhatja a folytatást, Kiss Robi és Répás Zoli a H/9-es géposztály harmadik helyén érkezett ma célba.

A Korda Racing együttmûködõ partnerei: Metrober Kft, Hídépítõ Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft,  Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építõk Kft., G-Roby Kft.

 

PostHeaderIcon 2009.05.11. Turi Tamás a Korda Racinggel folytatja

 

Turi Tamás a Korda Racinggel folytatja
2009. május 11. Vál, Magyarország
Versenyzőcsere


A Korda Racing 2007-es Subaru Impreza WRC-jével tér vissza a 2004-es év abszolút magyar bajnoka, Turi Tamás.

Turi Tamás közel nyolchónapos szünet után tér vissza az Országos Rally Bajnokság küzdelmeihez, a korábbi bajnok a hétvégi Hell Energy Drink Salgó-Gemer Rallyn Chris Atkinson, Petter Solberg és ifjabb Érdi Tibor egykori autóját kormányozza.

Korda Erik: - A Miskolc Rallyt követően nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Érdi Tibiékkel úgy kezdtük el a szezont, hogy volt egy nagyon komoly támogatói ígéretük, ami azonban nem realizálódott. Az elmúlt egy évben Érdiekkel nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki, tényleg családias hangulatban tudtunk együtt dolgozni, de sajnos az üzleti szempontokat nekünk is szem előtt kell tartani, a korábbi feltételekkel már nem folytathattuk tovább. Lelkileg nagyon nehéz volt meghozni a döntést, tényleg nagyon sajnálom, hogy szétválnak útjaink, ezúton is sok sikert kívánok nekik a továbbiakhoz!

- Az elmúlt hetekben több magyar párossal is tárgyalásokat folytattunk, végül Turi Tamással sikerült megállapodnunk, a hétvégi Salgó Ralinak már közösen vágunk neki. Tomit senkinek nem kell bemutatni, nemcsak az egyik leggyorsabb, hanem az egyik legnépszerűbb magyar pilóta, örülünk neki, hogy nálunk folytatja pályafutását.

Turi Tamás: - Döntésünk meghozatalánál nem volt nehéz dolgunk, már régóta szeretnék kipróbálni egy igazán fiatal technikát, a Korda Racingtől pedig egy nagyon jó ajánlatot kaptunk a 2007-es Subaru Impreza WRC-re. Sajnos a téli szünetben egy snowboard balesetben megrándult a vállam, emiatt ki kellett hagynom az első két futamot, még most sem százszázalékos, de már nem várhatunk tovább. Subaruba a tavalyi Mikulás Rallyn ültem először, ugyan az egy 2001-2002-es fejlesztésű modell volt, murván az is nagyon-nagyon tetszett, nagyon kezes autó volt, úgyhogy nagy izgalommal várom az első kilométereket. A Salgó Rally előtt tartunk egy tesztet, ahol a Prodrive mérnökével szeretnénk megtalálni az ideális beállításokat. Konkrét eredménybeli elvárásunk nincs, de természetesen szeretnénk kihozni magunkból és az autóból is a maximumot, a hétvégén kiderül, mire lehetünk együtt képesek.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Szépítők Kft

 

PostHeaderIcon 2009.05.10. Megvan a dobogó

 

Megvan a dobogó
2009. május 10. Göbösmajor, Magyarország
Rábaköz Kupa 2. nap


Teljesítette a Rábaköz Kupa befejező napjára kitűzött célját a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Tóth György az abszolút harmadik helyen érkezett célba a Tereprali Bajnokság második futamán.

Kordáék már a vasárnapi pályáknak is a harmadik helyről vághattak neki, mivel a cseh Porizeket sebességtúllépés miatt a versenybíróság szombat este 30 perces büntetéssel sújtotta. Mindez azonban nem változtatott Korda Erik stratégiáján és vasárnap egészen más felfogásban próbált versenyezni.

Korda Erik: - A harmadik helyet úgy sikerült megszerezni, hogy egy métert sem kellett megtennem érte, de ennek ellenére is eltökélt voltam, hogy vasárnap egy picit közelebb kerüljek az előttem állókhoz. Szombat este Gyurival kielemeztük a napot, alapvetően az volt a gond, hogy túlzottan óvatosak voltunk. A mai első gyorsra kicsit felszívtuk magunkat és bár egy-két kisebb hiba becsúszott, de így is sikerült a második idővel célba érnünk. A második pálya se sikerült rosszul, itt ugyan csak ötödikek lettünk, de fél percen belül voltunk az elsőhöz képest. Az utolsó gyorson már csak átgurultunk, nem akartuk kockáztatni a célba érést.

- Gratulálok Zapletalék győzelméhez és Palik Laci második helyéhez, mi pedig örülünk a harmadik helynek, hisz tavalyi visszatérésem óta, most először állhattunk fel a dobogóra. Összességében nem vagyok elégedetlen, apróbb hibák ugyan ma is voltak, de teljesítményünk sokat javult tegnaphoz képest érzem, hogy milyen sokat számít minden egyes megtett kilométer. Harmadik helyünkkel a bajnokságban is sikerült felkapaszkodunk a dobogóra, de ebből még nem vonunk le messzemenő következtetéséket, mert az első öt páros nagyon közel áll egymáshoz.

� Az első két versenyt tekinthetjük bemelegítésnek, a hátralévő három futam már dupla szorzóval számít a bajnokság értékelésébe, szerencsére ebből kettőn tavaly mi is rajthoz álltunk egyedül a soron következő román verseny lesz idegen, de ide se feltartott kezekkel megyünk!

A Rábaköz Kupa végeredménye:
1. Zapletal Miroslav/Ourednicek Tomas, Mitsubishi Strakar 4:01.02,0
2. Palik László/Darázsi Gábor, Nissan Navara +3.31,0
3. Korda Erik/Tóth György, Nissan Pickup +11.34,0

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Szépítők Kft

 

PostHeaderIcon 2009.05.09. Talán majd fordítva

 

Talán majd fordítva
2009. május 9. Göbösmajor, Magyarország
Rábaköz Kupa 1. nap


Az abszolút negyedik helyet szerezte meg a Rábaköz Kupa első versenynapján a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Tóth György.

Számos áldozatot követelt a Rábaköz Kupa első versenynapja, a bajnokság második helyezettje, a Fazekas-Horn duó még a rajt előtt, az éllovas Szalay-Bunkóczy kettős pedig a harmadik szelektíven szállt ki a küzdelemből. A Korda Racing párosát a műszaki problémák elkerülték, a nap utolsó szakaszán azonban egy defekt őket is lelassította.

Korda Erik: - Ezek a pályák egészen biztos nem lesznek a szívem csücskei, úgy érzem egy picit hiányzik az a rutin és a versenykilométer, amit ellenfeleink is hosszú évek alatt szereztek meg, mögöttem tulajdonképpen egy fél magyar bajnoki szezon van. Nem mondom, hogy rosszak a pályák, az autónknak sokkal inkább fekszenek mint a Derecskeiek, csak mi nem találtuk meg a ritmusát. Ráadásul az utolsó szelektív, utolsó tíz kilométerét defektes kerékkel tettük meg, a holnapi napnak így az abszolút negyedik helyről vágunk neki.

- Az eredménnyel egyáltalán nem vagyok elégedett, de legalább nem vagyunk messze a dobogótól. Látok rá esélyt, hogy holnap megszerezzük a harmadik helyet, de nem fogunk ész nélkül támadni. Mindenképp célba kell érnünk, hisz a bajnokság idén csak öt versenyből áll, így minden egyes megszerzett pontnak különös jelentősége van. A vasárnapi pályák megegyeznek a maiakkal, annyi különbséggel, hogy holnap fordítva megyünk rajta, talán így jobb lesz.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Szépítők Kft

 

PostHeaderIcon 2009.05.07. Most megmutatjuk

 

Most megmutatjuk
2009. május 7. Vál, Magyarország
Rábaköz Kupa előzetes


Kapuvár környékén folytatja szereplését a Magyar Tereprali Bajnokságban a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Tóth György.

Derecskéről Kapuvárra költözik a Magyar Tereprali Bajnokság mezőnye, itt kerül megrendezésre a sorozat második állomása, a Rábaköz Kupa. A versenyzőknek szombaton és vasárnap hét szelektív szakasz áll rendelkezésükre, hogy döntsenek a bajnoki pontok sorsáról, a szelektív szakaszok hossza meghaladja a 300 kilométert.

Korda Erik: - A derecskei szezonnyitó után ismét egy vadonatúj versenyen kell bizonyítanunk, ezen a hétvégén Kapuvár környéki pályákon fogunk versenyezni. Sajnos a bajnokság első állomásán nem volt sok szerencsénk, a körgyorson nagyon sokat kellett az előttünk haladó páros porába autóznunk, de a teljesítményünkkel abszolút elégedett voltam így bizakodva várom a Kapuvári rajtot. Könnyű dolgunk ezúttal sem lesz, ismét komoly mezőnnyel kell megbirkóznunk, ami felénk billentheti a mérleg nyelvét, hogy ezúttal a pályák technikásabbak, ez nekünk és autónknak is jobban fekszik. Ha sikerül megvalósítani célunkat, akkor a célban felléphetünk a dobogóra.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Szépítők Kft

 

PostHeaderIcon 2009.04.26. Valami hiányzott

 

Valami hiányzott
2009. április 26., Miskolc, Magyarország
16. Miskolc Rally vasárnap


Ismét a dobogó harmadik fokát szerezte meg a Korda Racing Subarujával ifjabb Érdi Tibor és Csökő Zoltán, Borsi Gergely és Diebel András pedig hatalmas küzdelemben az ötödik helyen ért célba a 16. Alfa-Ker Miskolc Rallyn.

A verseny befejező napja a terveknek megfelelően alakult, a vasárnapi szakaszokon kis Érdiék őrizték harmadik helyüket, Borsi Gergőék pedig fantasztikus csatában szerezték meg az abszolút ötödik helyet.

Korda Erik: - Elégedettnek kellene lennem, hiszen csapatunk kiváló munkát végezett, mindkét autónk problémamentesen teljesítette a Miskolc Rallyt, Tibi ismét a dobogóra állhatott, Gergő pedig nagyszerű formában és kiélezett küzdelemben szerezte meg az abszolút ötödik helyet. Miskolcon ennél jobb eredményt sem mi, sem versenyzőink nem értek még el, mégis van egy kis hiányérzetem. Eger után úgy készültünk erre a versenyre, hogy a győzelemért fogunk harcolni, ebből sajnos nem lett semmi. A harmadik hellyel önmagában nincs baj, de az hiányzik, hogy ezúttal részsikereink sem voltak.

- Csalódottságomat Borsi Gergőék kárpótolták, egész hétvégén remek teljesítményt nyújtottak. Számítottunk rá, hogy a negyedik helyet nem tudjuk megőrizni a tornádóként érkező Spicivel szemben, az ötödik helyért pedig meg kellett vívnunk Asival. Egész nap ment az adok-kapok, Gergőék azonban a végén rátettek még egy lapáttal és meglett a kinézett helyezés.

- Kiss Robinak és Répás Zolinak köszönhetően jól állunk a H csoportban, igaz az utolsó két gyorsaságira már nagyon elfáradt a VFTS, de kibírta és az itt megszerzett negyedik hellyel a srácok vezetik a H/9-es kategóriát és mindössze egy ponttal vannak lemaradva a csoport első helyétől.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

 

PostHeaderIcon 2009.04.25. Lesz miért izgulni

 

Lesz miért izgulni
2009. április 25., Miskolc, Magyarország
16. Miskolc Rally szombat


A Korda Racing mindkét Subaru Impreza WRC-je problémamentes napot produkált a Miskolc Rally első versenynapján, hat gyorsaságit követően, egymást követve, az abszolút harmadik és negyedik helyről várják a vasárnapi folytatást.

Korda Erik: - Kicsit csalódott vagyok, hogy Tibiék ma nem tudtak beleszólni a győzelemért vívott harcba, hiszen Egerben egy gyorsaságitól eltekintve pariban voltunk ellenfeleinkkel. Nem titok, hogy Miskolcon legalább egy helyet szerettünk volna előrelépni, ez nem sikerült, de legalább harmadik helyünk sem forog veszélybe. Nem értjük mi lehet a gyengébb időeredmények oka, hisz az autó 100 százalékos, Tibiék nagyon készültek, mégsem tudjuk tartani a lépést. A negyedik gyorson volt egy kis kalandjuk, szerencsére nem lett belőle gond, de fél percet itt is vesztettek.

- Sikeres napot produkáltak csapatunk 2003-as autójával Borsi Gergőék. Gergő és Andris remekül érezte magát a mai szakaszokon, nagy küzdelemben szerezték meg a nap végén az abszolút negyedik helyet. De nem dőlhetnek hátra a kagylószékben, holnap Asi, Hideg Krisztián és Spici is szeretné megszerezni a negyedik helyet, úgyhogy lesz miért izgulnunk!

- Junior párosunk is versenybe van, Kiss Róbert és Répás Zoltánt a Lada VFTS kicsit gyenge motorja hátráltatja, de a fiúk tisztességgel küzdenek, holnap még rájuk is hosszú nap vár.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

 

PostHeaderIcon 2009.04.24. Ami a látványt illeti...

 

Ami a látványt illeti...
2009. április 24., Miskolc, Magyarország
16. Miskolc Rally prológ


A tét nélküli pénteki nap után bizakodva várják az éles rajtot a Korda Racing versenyzőpárosai.

A Miskolci Salakaréna kétség kívűl a versenyzők egyik kedvenc prológhelyszíne, tradícionálisan itt veszi kezdetét a Miskolc Rally programja. Mivel a népkerti salakmotor pályán elért eredmény nem számít bele a verseny abszolút értékelésébe, a párosok kedvükre szórakoztathatják a kilátogatót többezres szurkolótábort. Így tett a Korda Racing Subaru Impreza WRC-ivel versenyző ifjabb Érdi Tibor-Csökő Zoltán és a Borsi Gergely-Diebel András duó is.

Korda Erik: - Kevés olyan versenyző lehet, akinek ne dobbana hevesebben a szíve amikor behajt a Miskolci Salak Arénába, a miskolci prológ hangulata semmi máshoz nem fogható. Nekem is nagy vágyam, hogy egyszer mehessek egyet a salakon, talán egyszer megadatik.

- Ami a látványt illeti, a fiúk kitettek magukért, ennek ellenére az idők sem voltak rosszak, Gergőék holtversenyben a negyedik, Tibiék holtversenyben a nyolcadik helyen végeztek. Holnap már egy teljesen más verseny veszi kezdetét, izgatottan várjuk, mit tartogat számunkra!

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRt, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

 

PostHeaderIcon 2009.04.22. Defekt, megforgás már nem fér bele

 

Defekt, megforgás már nem fér bele
2009. április 22., Vál, Magyarország
16. Miskolc Rally beharangozó


Felkészülten és bizakodva várja a 16. Miskolc Rally rajtját a Korda Racing csapata. A Subarus csapat, akárcsak Egerben, a szezon második versenyére is két Subaru Impreza WRC-t készít fel, ifjabb Érdi Tibor és Csökő Zoltán a 2007-es fejlesztésű S12b-vel, Borsi Gergő és Diebel András pedig a 2003-as autóval száll harcba.

A két WRC mellett egy Lada VFTS is a csapat sátra alatt kap helyet a szervizparkban, a H csoportos mezőnyben a Korda Racing támogatását élvező Kiss Róbert - Répás Zoltán duó is sem hiányozhat a miskolci rajtról.

Korda Erik: - Igazából sok újdonságot nem tudok mondani, új autónk szépen mutatkozott be a szezonnyitón, hasonló folytatásban bízunk. A szokásos módon, szép csendben készülünk a Miskolc Rallyra, a két verseny közti három hétben átnéztük mindkét Impreza WRC-t, a 2007-es és a 2003-as autónk is harckész állapotba várja a Miskolc Rallyt. Az első osztály második versenyéről sem hiányozhat Junior csapatunk, Kiss Róbert és Répás Zoltán a csodaszép VFTS-sel a kategóriagyőzelem reményében érkezik Miskolcra. A WRC-kel a verseny előtti napon szokásos tesztünket tartjuk, pénteken pedig már a nagyközönség örömére a miskolci Salak Arénában körözünk.

- A esélyekről nehéz bármit is mondani, úgy érzem négy párosnak van nagyon komoly esélye a győzelemre, közülük az ünnepelhet majd a célban, aki a legkevesebbet hibázik, Egerben már kiderült, egy defekt, egy megforgás már nem fér bele.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRt, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft.

 
További cikkeink...