2011.09.25. A Korda–Tóth páros megvédte bajnoki címét
2011. szeptember 24., Nagykálló, Magyarország
Retro Rádió Nagykálló Kupa szombat
Teljesítette kitűzött célját a Retro Radio Nagykálló Kupán Korda Erik és Tóth György, a kategóriában aratott újabb futamgyőzelemmel megvédték bajnoki címüket.
Mindössze négy szelektív szakasz maradt hátra a 2011-es terep-rally OB-ből a Nagykálló Kupa befejező napján, amit a szervezők fele-fele arányban osztottak el a rövidebb és a hosszabb etap közt. A pályák nem voltak ismeretlenek a mezőny számára, hiszen a rövidebbiket szombaton már négyszer, a hosszabbikat pedig kétszer teljesíthették, ez utóbbi esetében azonban annyi változott, hogy vasárnap fordított irányban kellett rajta végigtalálni. Miután a Korda Racing párosa már szombaton bebiztosította első helyét, vasárnap már csak a biztonságos célba érkezést tartotta szem előtt. A terv sikeresen teljesítve, így 2011-ben is Korda Erik és Tóth György a T1/B kategória bajnoka.
Korda Erik: - Megvan, amiért jöttünk: fölényes futamgyőzelem és bajnoki cím a kategóriában. Az autónk ezen a hétvégén is zokszó nélkül bírta a megpróbáltatásokat, nagy öröm számomra, hogy egész évben egyetlen komoly műszaki hiba sem hátráltatta versenyzésünket. Nagyon szerettünk volna az abszolútban is egy picit előrébb végezni, de ellenfeleink nagyon gyorsak voltak mind a homokon, mind egész évben. Izgalmas szezont hagyunk a hátunk mögött. Az abszolút első három helyért egész évben komoly csatákat vívtunk egymással, sosem fogom például elfelejteni, mekkorát fordult a világ a gyulai futam utolsó szelektív szakaszán. Az előttünk álló hetekben megpróbáljuk kiértékelni az idei év tanulságait, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a következő szezonra. Szeretnénk tovább gyorsulni, most úgy gondolom, hogy a Nissant próbáljuk meg tovább fejleszteni, de nem zárom ki azt sem, hogy egy egészen új autóval állunk rajthoz. Állandó társam, Tóth György Nagykállón is kiválóan navigált, a csapat is remekül dolgozott, köszönöm egész éves fáradozásukat. Végül, de nem utolsó sorban gratulálok Fazekas Karcsi és Horn Berci abszolút bajnoki címéhez.
A Korda Racing együttműködő partnerei: ADMIRAL ELECTRONIC CLUB, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, Mercur Rent a Car Kft, Pannoncom-Kábel Kft., Alabárdos Étterem, Lugas Konyhastúdiók, D&G, Study Kft, Colonell Kft, Árverező Ház ZRt., Novum Kft., Tatár Pékség, Webprint Kft., G-Roby Net Shop
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|





