2011. július 21., Vál, Magyarország
Gyula Várfürdő Kupa előzetes

20110724_01Lengyelországi balesetének sebeiből kigyógyulva kettőzött erővel készül a terep-rally bajnokság gyulai állomására Korda Erik és Tóth György.

Korda Erik kellemes emlékek és bajnoki pontok nélkül tért haza a Terep-rally OB lengyel állomásáról, egy baleset miatt idő előtt a verseny feladására kényszerült. A pilóta a Baja Carpathia szombati versenynapján egy méretes fát talált el a Nissan jobb hátuljával, ami súlyos károkat okozott a versenyautóban. A Korda Racing szerelői komoly kihívás elé tekintettek, hiszen alig 3 hét állt rendelkezésükre, hogy újjávarázsolják az autót. Azonban ez a feladat sem fogott ki a csapaton, az autó immár harcra készen várja a gyulai viadalt.

Korda Erik: - Ismét büszke lehetek a csapatomra, hiszen két nappal a gyulai futam rajtja előtt elkészültek az autóval. A Nissan most úgy néz ki, mintha most jött volna ki a gyárból. Ezúton is köszönöm kitartó munkájukat! Ami a Gyulai versenyt illeti, az egyik kedvencünk a bajnokságból. A város hangulata magával ragadó, a pályák is rendben vannak, az elmúlt két évben két második helyet szereztünk, egyszóval jól szoktuk magunkat érezni. Amennyiben az időjárás is úgy akarja, akkor minden adott, hogy idén is így legyen. Külön öröm hogy ismét népes nemzetközi mezőnnyel mérkőzhetünk meg, melyben ezúttal is a győzelemre törünk.

A Korda Racing együttműködő partnerei: ADMIRAL ELECTRONIC CLUB, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, Mercur Rent a Car Kft, Pannoncom-Kábel Kft., Alabárdos Étterem, Lugas Konyhastúdiók, D&G, Study Kft, Colonell Kft, Árverező Ház ZRt., Novum Kft., Tatár Pékség, Webprint Kft.

Comments: