2011.06.25. Egy fa győzte le Korda Eriket
2011. június 25., Stalowa Wola, Lengyelország
Baja Carpathia szombat
Csúnya balesettel ért véget Korda Erik számára a Baja Carpathia terep-rally futam, a 4. szelektív szakaszon Erik egy fának ütközött, ami valósággal lebontotta a Nissan Pickup hátulját.
A pénteki hajtásproblémák mellett újabb műszaki hibák hátráltatták a Korda Racing versenyzőpárosát a Baja Carpathia szombati versenynapján, a méterszámláló hibája nagyban megnehezítette Tóth György navigátor munkáját. Erikék azonban fittyet hányva a rájuk zúduló balszerencse sorozatra, a nemzetközi értékelésben is megnyerték az első szombati szelektív szakaszt. A verseny leghosszabb, 90 kilométeres szakaszán sem volt miért szégyenkezniük, első helyüket itt ugyan elvesztették, de lőtávolon belül tudtak maradni.

A lendület a második körre is megmaradt sőt, egy kicsit nagyobb is volt a kelleténél, nem sokkal a negyedik szakasz célja előtt, egy bal kanyarban megúszott a Nissan hátulja és két túl közel lévő fa lebontotta az autó hátulját. Erikék a szakaszt három keréken teljesítették, (így is mindössze fél másodperccel maradtak el a versenyben vezető Zapletáltól) de a verseny végleges feladására kényszerültek.
Korda Erik: - Délelőtt magam is meglepődtem, hogy a körülményekhez képest milyen jó időket tudtunk autózni, különösen az első pályán a nemzetközi mezőnyben szerzett szakaszgyőzelmünknek örültem. Az első kör után egy percen belül voltunk az első helyezetthez képest. A két kör között leszakadt az eső ettől az erdős részeken olyan volt mintha jégen mennénk. Nem sokkal a cél előtt túl optimistán készítettem rá a Nissant egy bal kanyarra, megúszott az autó hátulja és telibe találtunk két fát. Sajnos a fa volt az erősebb, kitépte a jobb hátsó futóművet. Ahogy mondani szokták, az anyagi kár jelentős, de a következő versenyünk nem forog veszélybe.
A Korda Racing együttműködő partnerei: ADMIRAL ELECTRONIC CLUB, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, Mercur Rent a Car Kft, Pannoncom-Kábel Kft., Alabárdos Étterem, Lugas Konyhastúdiók, D&G, Study Kft, Colonell Kft, Árverező Ház ZRt., Novum Kft., Tatár Pékség, Webprint Kft.
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|



















