2011.05.04. Kordáékat a név kötelezi
2011. május 4., Vál, Magyarország
Admiral Rábaköz Kupa beharangozó
Kiemelten fontos Korda Erik és Tóth György számára Terep-rally Bajnokság idei második állomása, az Admiral Rábaköz Kupa. A Korda Racing párosának nem titkolt célja, hogy egy fényes serleggel kedveskedjenek csapatuk és egyben a verseny főtámogatójának, az Admiral Electronic Club-nak.
Az idei legkomolyabb mezőny verbuválódott össze az Admiral Rábaköz Kupára, a szervezők eddig 35 páros nevezését regisztrálták az autósok között. A Közép Európa Zóna Kupa első magyar állomására komoly nemzetközi erősítés érkezik, elsősorban Lengyelországból és Csehországból nagy az érdeklődés. A háromnapos viadal azonban más szempontból is fontos a versenyzők számára, a magyar bajnokságban ugyanis dupla szorzóval osztják a pontokat. A Korda Racing párosa azonban ennek fényében sem változtat korábbi célkitűzésein, Kapuváron is egyetlen célt tűz ki maga elé, az első hely megszerzését.
Korda Erik: - Sajnos a tavalyi versenyünk nem egészen úgy sikerült, ahogy sikerülhetett volna. A rajttól az utolsó nap reggeléig vezettük a versenyt, ekkor azonban becsúszott egy apró hiba. Ezért a hibáért nagyon komoly árat kellett fizetnünk, itt úszott el az esélyünk a bajnoki címre. Egy ilyen duplaszorzós versenyen sajnos a hibákért is kétszer akkora árat kell fizetnünk, ezért kell nekünk versenyzőknek megtalálnunk azt az egészséges kockázatot, amivel még biztonságban is érezhetjük magunkat. Mivel minden versenyhez úgy állunk hozzá, hogy győzni szeretnénk, ezért most sem nyomaszt különösebben a tét, de természetesen szeretnénk az Admiral Electronic Club-nak egy fényesen csillogó kupával kedveskedni az általa támogatott versenyen, lehetőleg a legfényesebbel.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
ADMIRAL ELECTRONIC CLUB, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, D&G, Study Kft, Colonell Kft, Árverező Ház ZRt., Novum Kft., Tatár Pékség
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|



















