2011. április 5., Bodrogi Kúria, Magyarország
Terep-rally OB 2011 szezon előzetes

 

IMG_4564_kicsiEgyértelmű céllal vág neki Korda Erik és Tóth György a 2011-es magyar terep-rally bajnokságnak, a Korda Racing párosa az év végén abszolút bajnok szeretne lenni.

 

 

Mióta 2008-ban Korda Erik visszatért a magyar terep rali vérkeringésébe minden évben sikerült előrelépnie. Első, csonka szezonját egy McRae Enduro-val kezdte, majd az év felénél váltott arra a Nissan Pickupra, mellyel korábban Kis Sándor szerzett bajnoki, címet. Mindössze három teljesített futammal az év végi összesítésben Korda Erik a 12. helyen zárt. A következő évet Erik még a tanulásnak szánta. A Nissan maradt 2009-re is és Erik a Prohun 500-on már az abszolút második helyen végzett. Első teljes szezonja végén már a dobogóra állhatott, állandó navigátórovál, Tóth Györggyel a B kategória harmadik helyét szerezték meg. A technikai háttér 2010-re sem változott, a pilóta célja viszont annál inkább. Titkon már az abszolút bajnoki címért szállt harcba, ennek megfelelően a szezonnyitó Gyulai futamon futamgyőzelmet szerzett. Következő sikerét sem akárhol, Magyarország legrangosabb terep rali versenyén, az FIA Baja Világkupa Sorozat állomásán, a Hungarian Baja-n gyűjtötte be. Ezzel a szezonzáró futamon a bajnoki címért szállt harcba. Bár egy apró hiba miatt erről végül le kellett mondania, az abszolút második hely mellett saját kategóriájában bajnoki címet szerzett. Ezek után 2011-ben nem is lehet más célja, mint folytatni a fenti tendenciát.

 

IMG_4571

IMG_4529

 

Korda Erik: - Bár kívül talán annyira nem látszik, a téli szünetben nagyon sokat változtattunk az autón. Immár a Whistler Racinggel karöltve a Korda Racing készíti fel a versenyekre. Fejleszteni már sokat nem lehet rajta, de a szünetben darabokra szedtük, kicseréltünk rajta mindent és vadonatúj motort építettünk bele. Az autónk eddig nagyon megbízható volt, reményeink szerint ez továbbra sem változik, és most egy picit még gyorsabb is lett.

 

- Nem tagadom, komoly tárgyalásokat folytattunk a gyári BMW csapattal is, szerettünk volna idehozni, egy Dakaros X3-ast, végül azonban maradtunk a Nissannál. Úgy érzem, a magyar pályákon nem sokkal lennénk előrébb egy ilyen autóval. Miroslav Zapletal épp most vásárolt egy ilyet és elmondása szerint a BMW semmivel nem gyorsabb, mint a korábbi Mitsubishije, ami nagyjából olyan, mint a mi autónk. A Nissant most már az utolsó csavarig ismerjük, ami nagy mindenképp előny.

 

- Gyurival az elmúlt három évben mindig előre tudtunk lépni, ennél idén sem vágyunk többre. A helyzetünk azonban annyival nehezebb, hogy innen már csak egyet tudunk előrelépni, cél így a magyar bajnoki cím. Nem lesz könnyű dolgunk, ellenfeleink is nagyon elszántan készülnek, mi azonban ennek csak örülünk. A bajnoki címet sosem kell magyarázni, de nekünk versenyzőknek nem mindegy mennyire kell megküzdeni érte, szeretnénk nagy csatában elhódítani Szalay Balázstól.

 

- A versenyek egy részéről van már némi tapasztalatunk, de idén is lesznek új helyszínek a bajnokságba, aminek én mindig nagyon örülök és általában itt jól is szoktunk szerepelni. Kezdésként a hétvégén Hajdúszoboszlóra látogatunk, csapatunk minden tagja izgatottan várja a pénteki rajtot.


IMG_4512


A Korda Racing együttműködő partnerei:
Admiral Casino, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, TAXI4, Mercur Rent a Car Kft, Alabárdos Étterem, D&G, Study Kft, Colonell Kft, Árverező Ház ZRt., Novum Kft., Tatár Pékség


 

Comments: