2011. január 30., Róma, Olaszország
Rally di Vallelunga, beszámoló


Sikeresen teljesítette az olaszországi Rally di Vallelunga futamot Korda Erik és Nyírfás Julianna, a Korda Racing Subaru Impreza WRC-jével az abszolút 7. helyen érkeztek célba.

 

 

Korda Erik és csapata kellemes körülmények közt készülhetett idei első versenyére, a magyar csapatot tavaszias időjárás fogadta az örök városban. Az Autodromo di Vallelunga aszfaltpályáján szombaton öt, vasárnap pedig két gyorsasági szakaszt rendeztek. A Korda Racing versenyzői, az előzetes terveknek megfelelően a jó hangulatra fektették a hangsúlyt, de az eredmény miatt sincs miért szégyenkezniük, közönségszórakoztató autózásukkal mindössze kilenc tizedmásodperccel maradtak le az abszolút hatodik helytől.

 

Korda Erik: - A Rally di Vallelungán sem szerettem meg jobban az aszfalt versenyeket, viszont ennek ellenére nagy jól éreztük magunkat a hétvégén. Nem is azért jöttünk, hogy a győzelemért harcoljunk, egy nagyon hosszú és sűrű szezon előtt szerettünk volna önfeledten autózni egyet és ezt a célunkat maradéktalanul teljesítettük. A 2007-es Subaru Impreza WRC-vel eddig csak egy murva ralin mentem, de azt kell mondanom az autó aszfalton is fantasztikus. A fiuknak a két nap alatt csak kereket kellett cserélni rajta, végig hibátlanul működött. Most egy hosszabb szünet következik ralis pályafutásomban, legközelebb már a terep-rali autónkkal szállok harcba, terveink szerint ismét Olaszországban. Köszönöm Juli és az egész csapat munkáját!

 

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, J.Press, TAXI4, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Alp-Favill 96 Kft, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft

Comments: