2010.05.09. Kordáék a víz fogságában
2010. május 9., Kapuvár, Magyarország
Rábaköz Kupa, vasárnap
Elvesztette az első helyet a Rábaköz Kupa befejező napján Korda Erik és Tóth György, a Korda Racing versenyzőpárosa a nap nyitószakaszán csúszott az út menti árokba.
Alaposan megtréfálta a Tereprali Bajnokság mezőnyét a Kapuvár környékén szombat éjszaka leesett eső amitől a pályák reggelre valóságos sártengerré változtak. A napot az abszolút első helyről kezdő Korda Erik – Tóth György páros a nyitó szelektíven becsúszott egy patakba, amiből nem tudtak kikecmeregni így két szakaszt is ki kellett hagyniuk. A csapat másik autójával Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán már el sem rajtolt vasárnap reggel, a Nissan hátsó hídja a szombati kaland során olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy az abszolút nyolcadik helyről kénytelenek voltak kiállni.
Korda Erik: - Az első szelektíven becsúsztunk egy folyómederbe, ahonnan nem tudtunk kikecmeregni. Az autónak nem esett baja, de csak a záró autó tudott minket kihúzni, így a második szelektívet is ki kellett hagynunk. Az záró szakaszra vissza tudtunk térni, ezt teljesítettük, de ettől nem vagyunk boldogok. Ahogy számolgattam a nyolcadik helyre lehetünk jók, ezzel sikerült megmentenünk pár pontot. Szalay Balázs ma nagyon gyors volt, őt nem tudtuk volna tartani, de a második helyre jók lehettünk volna. Ez a futam dupla szorzóval számít a bajnokságba, az elvesztett pontok is duplán fájnak, de előre nézünk, felkészülünk a következő versenyre amin szeretnénk minél közelebb kerülni Balázsékhoz.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Playboy Energy, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, TAXI4, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Alp-Favill 96 Kft, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|





