Korda Racing - 2010.04.10. Változatos nap, változatos eredmények

2010. április 10., Derecske, Magyarország
Derecske Kupa, szombat

Változatos nap, változatos eredmények

derecske_2nap_003Hatalmas harcban szorult az abszolút második helyre a Derecske Kupa második versenynapján Korda Erik és Tóth György, de lőtávolon belülről várhatják a befejező napot.

 

 

A kiadós szombati esőzéseknek köszönhetően sok helyen sártengerré változtak a Derecske Kupa szombati szakaszai. Az embert és technikát próbáló versenyben hatalmas küzdelem folyt a dobogós helyekért a Korda-Tóth, a Szalay-Bunkóczi és a Palik Darázsi kettősök közt. Szombaton e három páros váltogatta egymást az első helyen. Az utolsó szelektív szakaszon Palik László állt az élre, Kordáék hátránya még ledolgozható vasárnap, de Szalay-ék egy defekt miatt kissé leszakadtak a két Nissanos páros mögött.

 

Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán a nyolcadik helyről vágott neki a szombati pályáknak, ezen egy kör alatt egy helyet javítottak. Pali autója a nap harmadik szakaszán elsőkerekessé változott, emiatt két szakaszt ki kellett hagyniuk, de a nap utolsó szakaszára visszatértek és a 11. helyről várják a folytatást.

 

Korda Erik: - Igazán változatos napunk volt ma. Az éjszakai eső kicsit ugyan feláztatta a pályákat, de az első körben ez még nem okozott különösebb gondot. A második kör már szakadó esőben zajlott. A hosszabbikra a mi sárgumink nem volt tökéletes, és Szalay Balázs is nagyon gyors volt, így átvette a vezetést. A rövidebb pályán sikerült valamit visszahozni a hátrányunkból, így az utolsó szakaszon teljesen nyílt volt az első hely sorsa. A nap zárásaként ismét a hosszabbik gyorsasági került terítékre, ami Palik Lacinak sikerült a legjobban, mi végül a második helyen fejeztük be a mai napot. Balázzsal és Lacival nagyon jót meccseltünk ma, élvezetes küzdelem volt. Sajnos Balázsék egy defekt miatt leszakadtak, de holnap még vár ránk három szelektív. Hátrányunk 23 másodperc Palikékkal szemben, szeretnénk ezt ledolgozni.

 

Lónyai Pál: - Az árnyékolja be a szombati napot, hogy a hajtásláncba keletkezett hiba miatt két szakaszt nem tudtunk teljesíteni. Ezzel együtt a Technosport szerelői nagyon gyorsan megoldották a problémát így a nap végén újra versenybe szállhattunk. Hasznos tapasztalatokkal lettem gazdagabb, az utolsó gyorsasági után még szívesen mentem volna tovább is.

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Playboy Energy, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, TAXI4, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Alp-Favill 96 Kft, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft

Comments: