2009.10.15. Versenyezni esőben, hóban, sárban
Versenyezni esőben, hóban, sárban
2009. október 15. Weisswasser, Németország
Lausitz Rallye, beharangozó
Korda Erik idei első rali versenyére készül, a Korda Racing csapatvezetője a németországi Lausitz Rallyn új navigátorral, Nyírfás Julival mutatkozik be.
Korda Erik számára nem ismeretlen terep Weisswasser környéke, hiszen korábban már két alkalommal, 2005-ben egy Hyundai Accent WRC-vel, 2008-ban pedig egy Subaru Impreza WRC-vel állt rajthoz. Idén ez lesz az első rali versenye, de a száguldás nem lesz idegen, Erik idén a tereprali futamoknak volt rendszeres vendége.
Mivel Erik állandó ralis társa, Penderik László lábsérülés miatt nem vállalta a versenyzést, a német futamon Nyírfás Julianna látja el a navigátori feladatokat.
Korda Erik: - A Komló Rally után mindössze két napja volt a fiúknak, hogy átnézzék a Subarut és átépítsék aszfaltról murvára, de ezúttal is remek munkát végeztek, úgyhogy szerda reggel útnak is indulhattunk. Sajnos az időjárás nem fogadja kegyeibe a versenyt, hol eső, hol hó, hol pedig havas eső esik, és 4-5 foknál nincs melegebb. Bár a szervezők nagyon sokat dolgoznak, hogy a pályákat minél jobb állapotban tartsák, az eső alaposan elhasználja a murvás utakat. Sajnos munkájuk több helyen is kárba veszett. A feladat azonban mindenki számára ugyanaz, úgyhogy ezzel nem is foglalkozunk.
- Pölő (Penderik László) sajnos erre a versenyre nem tud velünk jönni, együtt nyaraltunk szeptember végén, amikor elszakadt a térdszalagja, emiatt nem tudja vállalni a futamot. Helyettesítésére Nyírfás Julit kértem fel, aki nagy örömömre elvállalta a feladatot.
- Bár a Lausitz Rally a Német Bajnokság része, ahol nem indulhatnak WRC-k, így mi a bajnoki mezőny után eredünk. Összesen 7 WRC-s ellenfelet kaptunk, akik közül hárman, Matthias Kahle, Leszek Kuzaj és Mark van Eldik emelkedik ki, szerintem közülük kerül majd ki a győztes is. Azt nem mondom, hogy nem fogjuk figyelni az eredményeinket, mi is szeretnénk minél előrébb végezni, de számunkra továbbra is az a fontos, hogy jól érezzük magunkat és az autót sértetlenül célba vigyük.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, TAXI4, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., G-Roby Kft., Segway Kft.
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|



















