2009.07.27. A győzelem reményében
A győzelem reményében
2009. július 27. Vál, Magyarország
Allianz Rally, beharangozó
Az abszolút futamgyőzelmét tűzi ki célul a Korda Racing az Országos Rali Bajnokság pécsi állomásán.
A Subarus csapat a Veszprém Rally óta eltelt időben sem tűnt el az autósportok világából, egy héttel a Veszprém Rally után, Korda Erik a tereprali bajnokság bajai állomásán vett részt, ahonnan az abszolút második helyért járó serleggel térhetett haza. Az elmúlt héten idehaza a Forma 1-é volt a főszerep, és Kordáék bizony ebből sem maradtak ki, a Budai Várban megrendezett Hungaroring Festen a nagyérdemű testközelből csodálhatta meg a Turi Tamás és Tóth Imre által kormányzott Korda Racing Subaru Impreza S12B WRC-t.
Megállás ezután sincs, a csapat autói az előttünk álló hétvégén már a mecseki pályákon szállnak harcba a pontokért. A két autó fedélzetén egyetlen apró változás lesz a legutóbbi murvás futamhoz képest, a 2007-es fejlesztésű Impreza S12B WRC-ben továbbra is Turi Tamás és Tóth Imre foglal helyet, Csökő Zoli viszont gerincsérülése miatt nem jelentkezhet játékra, a 2003-as S9 WRC-ben ifjabb Érdi Tibornak ezen a versenyen Rubóczky Attila diktálja az itinert.
Pécsen tér vissza a két Subaruhoz a csapat Ladás párosa is, Kiss Róbert és Répás Zoltán. A srácok kihagyták a Veszprém Rally autógyilkos pályáit, távollétükben pedig két páros is megelőzte őket a H csoport bajnoki címéért vívott csatában.
Korda Erik: - Bár tavaly nem sikerült jól, a Mecsek Rali az egyik kedvenc versenyünk. 2006-ban és 2007-ben is dobogóra állhattunk, idén három harmadik hely után Veszprémben szoros csatában szereztük meg a második helyet. A győzelemmel természetesen eddig is kacérkodtunk, most azonban egyértelműen az első helyet tűzzük ki célul. Esélyeinket növeli az is, hogy pilótánk, Turi Tominak is fekszik a verseny, kétszer is sikerült már itt nyernie.
- Az első három aszfalt versenyen elég sokat szenvedtünk az új autó futóművével, bebizonyosodott hogy a Prodrive által favorizált ír aszfalt gátló nem való a magyar pályákra, ide ez túl magas. Az új lengéscsillapítókat már be is építettük az autóba, a futam előtt egy napot még annak szentelünk, hogy jól be is legyenek állítva.
- Mindkét autónk átesett a szükséges javításokon, a 2007-es autón felújítottuk a váltót és a diffiket, Tibiék autójába Veszprémben eltört a váltóház, a Mecsek Rallyra új váltót kap az autó. Azt gondolom az előjelek kedvezőek, bizakodva várjuk a rajtot.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, TAXI4, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., G-Roby Kft., Segway Kft.
Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|



















