2009.06.16. Pára, defekt, felzárkózás
Pára, defekt, felzárkózás
2009. június 16. Vál, Magyarország
Baja Eurcarpatica beszámoló
Az abszolút 11. helyről zárkózott fel hetedikre a Korda Racing versenyzőpárosa, Korda Erik és Tóth György a Tereprali Bajnokság román állomásán, a Baja Eurocarpatica Kupán.
Új színekben jelent meg a Tereprali Bajnokság romániai futamának rajtjánál Korda Erik Nissan Pickupja, a Baja Eurocarpatica Rallyn csatlakozott a csapat támogatóihoz, az amerikai energiaital gyártó, a Monster Energy. A feketébe öltöztetett Nissannal a csapat az első öt hely egyikét célozta meg, a szombati első két szakasz után azonban a hetedik helyet is sikerként könyvelik el.
Korda Erik: - Ennél rosszabbul nem is indulhatott volna a verseny. Sajnos sem az új féktárcsák sem az új gumik nem érkeztek meg a versenyre, majd a pénteki nyitószakaszon folyamatosan párásodott a szélvédőnk, így rögtön komoly hátrányba kerültünk. A szombati nap sem indult jobban, rögtön a nap elején beszedtünk egy defektet, és az emelőnk hibája miatt újabb hét perccel növeltük hátrányunkat. Csalódottak voltunk, de nem adtuk fel, elérhető célként a nyolcadik hely megszerzése lebegett a szemünk előtt. Vasárnap már gond nélkül tudtunk autózni, még kitűzött célunkat is sikerült túlszárnyalni, az abszolút hetedik helyen érkeztünk célba.
- A bajnokság Gyulán folytatódik, amire nagyon készülünk. Tavaly itt mutatkoztunk be a Nissannal, és a zárónapon motorhiba miatt az abszolút második helyről kényszerültünk búcsúra. Idén egy év tapasztalatával a hátunk mögött térhetünk vissza, nagyon bízunk egy újabb dobogós helyezésben.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Hídépítő Zrt, Monster Energy, SIÓ-ECKES Kft, Bioextra Kft, Corax Bioner ZRT, Kristály Kft, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, MEXX, Alabárdos Étterem, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, G.S. Consulting Kft, Daten Kontor Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Sz-Építők Kft., G-Roby Kft.

Comments:
| < Előző | Következő > |
|---|