kordaracing logo2015
footerfacebookiconyoutubeiconfooterrssicon

Volt mit ünnepeli a Korda Racingnek a Baranya Kupán

Örömből és bánatból egyaránt kijutott a Korda Racing versenyzőinek a Baranya Kupán, ifjabb Fekete László és Vizelli Károly egyaránt kategória győzelemmel térhet haza a versenyről, Balics Ákossal azonban kibabrált a technika ördöge.

Korda Erik: - Először is gratulálok a srácoknak a hétvégéhez, mert egy nehéz, de nagyon jól szervezett versenyen bizonyították gyorsaságukat. Ákosék is nagyon jól kezdték a versenyt, azonban számukra most idejekorán véget ért a száguldás, Karesz és Lackó viszont remek versenyzéssel megérdemelten zsebelte be a kategória győzelmet, csapatunk így két győzelemmel térhet haza Komlóról, ami nagyon sok lendületet adhat a bajnokság hajrájára.


ifj. Fekete László – Fekete László #17 Citroen C2 R2 Max: - „Az első szakasz rajtjába teher nélkül érkeztünk, de azért bennem volt a kíváncsiság, hiszen a Baranya Kupához eddig még nem volt szerencsém. Bevallom őszintén, nem számítottam ennyire jó versenyre – minden rendben volt, a fiúkkal közösen az autón is a lehető legjobb beállítást sikerült megtalálni. A csoportban nagyon jókat harcoltunk osztrák márkatársammal és külön öröm, hogy a legjobb időt értük el és kategóriagyőzelemmel térhetünk haza! A kanyargós pályák eddig annyira nem voltak a szívem csücskei, de most úgy érzem, változott a helyzet. Tetszettek a szakaszok, nagyon élveztem rajtuk autózni, jövőre jó lenne újból itt lenni.”


Vizelli Károly – Nagy Péter #205 Lada VFTS: - Nagyon vártuk már a rajt pillanatát a komoly meleg ellenére. Próbáltunk higgadtak maradni és nem stresszelni, hiszen az elsődleges célunk az volt, hogy hibamentesen be tudjuk fejezni a futamot. A prológon a gumiválasztás miatt nem tudtuk a nézőket tökéletesen kiszolgálni, a második szakaszon pedig tovább fokozódtak a negatívumok – a váltóból kicsavarodott az olajleeresztő csavar, ami majdnem a vesztünket okozta, de szerencsére be tudtunk gurulni a szervizbe, ahol a fiúk sikeresen orvosolták a problémát. Ezt követően már kedvezőbben alakult a verseny és végül kategóriánkban nem találtunk legyőzőre, melynek eredményeképpen a Lada Kupában megvan a címvédés, aminek nagyon örülünk! Összességében elégedettek voltunk a hétvégével, ez pedig a kiváló szervezésnek is köszönhető az elért eredmények mellett.”


Balics Ákos – Borsfai Dávid #224 Honda Civic VTi: - Az első gyorsaságin egy picit óvatosan kezdtünk, de még így sikerült a kategória első helyére ugranrunk. Ezt követően teljesítettük a prológot, hogy a gyűjtő után megindulhassunk a lámpafényes gyorsaságira. A szakasz végéig minden rendben volt, sikerült jó tempóban autóznunk, azonban a céltól kb. 1 km-re egy jobbos kanyarban lecsúsztunk az útról. Talán a tempó is sok volt egy picit, és a fék is elmelegedhetett mire az ominózus kanyarhoz érkeztünk, nem sikerült elfordulni és az árokban kötöttünk ki, ahonnan a nézőknek hála folytatni tudtuk a versenyt, azonban kategória negyedik helyére estünk vissza. A szombati napra csak egy tervünk volt, ledolgozni a hátrányunkat és dobogón végezni. Ezek az álmok hamar szertefoszlottak a nyárásvölgyi gyorsaságin, ahol a Honda motorja a szakasz vége felé felrobbant és számunkra véget ért a verseny. Sokat készültünk erre a futamra, rengeteg energiát öltünk bele, azonban Fortuna most nem fogadott a kegyeibe minket. Nagyon el voltunk keseredve, hiszen ez már a harmadik futam az évben, amit technikai probléma miatt kellett feladnunk. Most azonban már csak előre tekintünk. Szeretnénk indulni a Budapest Rally-n, de hogy ez milyen formában fog megvalósulni, azt még nehéz megmondani.



http://facebook.com/kordaracing
http://www.kordaracing.hu
http://youtube.com/kordaracing


A Korda Racing együttműködő partnerei: A-HÍD Építő Zrt., Penta Általános Építőipari Kft, Siva Group Zrt, MÁDA Plusz Kft, Novomatic, ENEOS Motorolaj - Szakál-Met-Al Kft., Metrober Kft, HERTZ - Mercur Rent a Car Kft, REVO-TEC Gépipari Kft, Alabárdos Étterem, Frimedia Kft, K-P-K TransCoop Kft, Szerszámbróker Kft, Szirt-Bau Kft, SurgiCare Kft, StapleCare Kft, BHS Medical Kft, Music Engine Kft, MNR Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft, Corax-Bioner ZRt, Auto-Szoft Kft, BDA Trans Kft, Lánchíd 19 Hotel, All4Office, Blaora Kft, BWS Belső Tér Kft, RAORG Translog Kft, FEOL Industrial Automation Kft, BWS BelsőTér Bt., Alexovics Kft, Sinus-Networks Kft, Procomtec Kft, Verbis Kereskedő és Szolgáltató Kft, RAAB CNC Kft, Stefani Kft, FKZ-Tools Kft, VIWA Vitaminvíz, NOA-Építő Kft, Ventil Épületgépész,Total Quality Control Kft., Equicom Kft,  A. S. S. Kft, T-NC Technika, Muzsai Metall Kft, BK Aeon Kft, Industrial Electro Service Kft, Dezső Bt, Bialabok Alexandra, Szalai International Kft, STEIN Villamos Kft, Doktor Természet Kft, Rábakert, Régió Center Kft, Prémium Szerszámker Kft

ahid

 

 További Partnereink:

 
eneos
 
hertzzz
  penta kr
 
siwa
 
mada
 
 
 stravia
 
euroaszfalt
 
betonutepito logo
 
blaora text2
 
  felo logo
 
  alabardos_uj_3
  
 c b logo
 
stefani
 
staple care logo

 equicom logo
 stein
 me-logo
 
fm uj
 
szm 1
 
mnr
 
sinusnet
 
avant
 
bws
 
raorg
 
viwa
 
alex
 
autoszoft
 
kpk
 
lanchid
 
szerszam
 
kr ass 16
 
BDA Trans Kft
 
FKZ-Tools
 kr ies procomtec1
 
Rabakert
 
All 4 Office
 
revo
 
kr raab cnc
 
 
kr muzsai 16
 
noa ep logo
  dezso bt
 bk aeon
 Bialabok Alexandra
nct
 
szirt bau
 
ventil logo
 
gunhouse
 
young
 
szalai
 
scs bg
 
natur
premium szerszam
 
 regio center
 
hardy1
 
  prospero
 
al visz
 
bm komp dekor1
 
GULF 2202x2076
 
iramko
 
Schis 10630x4561
 
Honor
 
LL trans m
 
SALGO polc
 
lead design
 
tisztaviz logo
 
absoluthostess s
 
LF logo szlogennel
 
Média Partnereink:
 
 sport 1

 rallysport

 

rallyheart

Copyright © 2004-2017.