2010.09.14. Turnézni megy a Korda Racing Subaru WRC-je
2010. szeptember 11., Vál, Magyarország
Rally Vyškov, előzetes
Egy hosszabb pihenő után szeptemberben sűrű programmal és egy sztárpilótával tér vissza a Korda Racing Subaru Impreza WRC-je a versenypályákra, Észtországban a csapat korábbi finn versenyzője, Jouni Ampuja kormányozza az Impreza WRC-t.
Az erőltetett menet már ezen a héten megkezdődik Korda Erik csapata számára, szeptember 11.-én Csehországban versenyez újra a 2003-as fejlesztésű Subaru WRC. A pilóta és a csapat nem ismeretlenek egymás számára, Jaromir Tomastik és a Korda Racing a tavalyi év végén, mindkét fél megelégedésére, közösen teljesítették a cseh Mikulás Rallyt.
A csapat nem lazíthat a cseh versenyt követően sem, hiszen egy héttel később a Subaru már Észtországban teljesít szolgálatot. A Baltikumban az a Jouni Ampjua tér vissza a csapathoz, aki a Korda Racing Subaru Impreza WRC-jével 2007-ben ötödik helyet szerzett a finn bajnokság egyik állomásán, az SM O.K. Auto Rallin. Az észt Viljandi Ralli-n, melyet a Világbajnokságról ismerős Urmo Aava csapata rendez, Ampuja nem a mezőnyben hanem előtte, előfutóként vesz részt. A turné zárásaként a csapat visszatér Csehországba, hogy egy újabb sprint verseny után hazatérjenek.
Korda Erik: - Utoljára a Salgó Rallyn versenyeztünk a Subaru-val, de ez a ralink egy balesett miatt sajnos korán véget ért. Mivel az autóban komoly kár keletkezett és korábban emiatt már le kellett mondanunk egy versenyt cseh partnerünknél, inkább úgy döntöttünk, hogy felújítjuk az autót és megpróbálunk külföldi bérlőinkre összpontosítani.
- Bár a Vyskov Rally „csak” egy Rallysprint futam Csehországban, ennek ellenére komolyabb mezőny lesz, mint egy magyar ORB futamon. Több mint 120 páros áll rajthoz, a mi autónkkal együtt lesz összesen 6 WRC, 3 szuper 2000-es és 6 szuper 1600-as autó, na meg számtalan N-es Mitsubishi, olyan pilótákkal mint Roman Kresta, ifjabb Béres József vagy Tomas Enge. Jaromir Tomastikkal több versenyt tervezünk még idén, a következőt rögtön két hét múlva, de közben még lesz egy kitérőnk Észtországba.
- A Viljandi Ralli-n csak a 0-s rajtszámot kapjuk, de nagy örömünkre szolgál, hogy ismét a finn Jouni Apmuját köszönthetjük a csapatban. Jounival korábban sikeresen dolgoztunk együtt és azóta is tartjuk a kapcsolatot, olyannyira hogy idén a mi Subaru WRC-nkkel nevezett a legendás finn világbajnoki futamra. Sajnos egy apró rés még hiányzott a költségvetésében, emiatt meghiúsult a VB futam, de most egy kicsit kárpótolhatja magát az elmaradt Neste Rally miatt.
- Észtország után sem állunk le, mielőtt hazajönnénk egy kis pihenőre, visszatérünk Csehországba egy újabb rallysprintre. A fiúkkal megpróbáltuk legjobb tudásunk szerint felkészíteni az autóból, a három hétben a sok utazás miatt kevés időnk lesz az autóval foglalkozni.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, TAXI4, J.PRESS, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Burger King, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Alp-Favill 96 Kft, Szerszám Bróker, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft,
Szántó Frigyes
Comments:
| < Prev | Next > |
|---|



















