2010. augusztus 24., Vál, Magyarország
Hungarian Baja,
beharangozó


Másfél hónapos szünet után ül újra versenyautóba Korda Erik és Tóth György, a Korda Racing versenyzőpárosa az új helyszínre költözött Hungarian Baján is az első helyet veszi célba.


 

Nem telt zavartalanul a terep-ralisok nyári szünete, mivel a gyulai Prohun 500 óta változás történt a sorozat idei évi naptárában. Hosszas huzavona után a magyar szervező úgy döntött, visszalép a Baja Slovakia magyar bajnoki megrendezéstől, az eredetileg nyolcfutamosra tervezett bajnokság így hétre csökkent.


 

A Korda Racing párosai azonban mindezek ellenére is ugyanazzal az elszántsággal készülnek a bajnokság legrangosabb futamára, Korda Erik és Tóth György a magyar értékelés első helyét szeretné megszerezni, Lónyai Pál és Pocseg Attila pedig még közelebb szeretne kerülni az élmezőnyhöz.


 

Korda Erik: - Kicsit sajnálom, hogy új helyszínre költözött a Hungarian Baja. Bár eddig sosem sikerült igazán jól ez a futam, úgy érzem a Dabas környéki pályák nem a mi autónknak kedveznek. Ennek ellenére nem fogunk feltett kezekkel kimenni a pályákra, a győzelem reményében állunk rajthoz. Szerintem a verseny a 120 kilométeres szelektíven fog eldőlni, ebből szombatra és vasárnapra is jut egy-egy, itt nagyon észnél kell lenni.


 

- Elsődlegesen a kategória bajnoki címre összpontosítunk, jó esélyünk van, hogy már itt megszerezzük az áhított trófeát. Az abszolútban is van még sanszunk, de itt Szalay Balázsék állnak jobban. Semmiképp sem adjuk fel, amíg esélyünk van küzdeni fogunk, de már elkezdtük tervezni a jövő évet is. Nem titok, hogy jövőre szeretnék egy újabb technikával rajthoz állni, ezért több helyről is kértünk be ajánlatot, de most csak a Hungarian Bajára összpontosítunk.

 

 

Lónyai Pál: - Számomra nem jelent különösebb gondot, hogy új pályákra költözött a Hungarian Baja, mivel tavaly, terep-ralis pályafutásom elején, elég hamar kiestem, így sok emlékem nincs a versenyről. Továbbra sem lehet más célunk, minthogy minél több hasznos versenykilométert tegyünk meg, hiszen ezáltal tudok egyre gyorsabb lenni. Nem mondom, hogy nem örülök a gyulai abszolút ötödik és a bajnokságban elért hatodik helynek, de továbbra sem a bajnoki pontok gyűjtése az elsődleges szempont, hanem hogy műszaki gondok nélkül mehessek minél többet. Erre remek lehetőséget kínál a 120 kilométeres szelektív szakasz, de egy kicsit tartok is tőle, hogyan fogom bírni, ilyen hosszú pályán még nem versenyeztem.

 

A Korda Racing együttműködő partnerei:
Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, TAXI4, J.PRESS, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Burger King, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., Alp-Favill 96 Kft, Szerszám Bróker, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft,

Comments: