2010.05.08. Kordáék továbbra is az élen
2010. május 8., Kapuvár, Magyarország
Rábaköz Kupa, szombat
Megőrizte pénteken megszerzett abszolút első helyet Korda Erik és Tóth György a Rábaköz Kupa szombati versenynapján.
A Korda Racing párosa szombat reggel ott folytatta a versenyt ahol péntek délután abbahagyta, szakaszgyőzelmükkel tovább növelték előnyüket az összetettben. A nap hátralevő három szelektív szakaszán is az élmezőnyben autóztak és bár vesztettek előnyükből, a nap végéig megőrizték első helyüket.
Kiválóan alakult a szombati nap a csapat másik párosának, Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán két szakasz alatt 10 helyett javított péntek esti helyezésén, félidőben az abszolút kilencedik helyen érkezetek a szervizparkba. A folytatás is ígéretesen alakult, Paliéknak sikerült előrelépni a nyolcadik helyre, de a záró szakaszon eltaláltak egy fát a Nissan jobb hátsó kerekével ami komoly károkat okozott az autóban.
Korda Erik: - Elégedett vagyok az eredményünkkel és a teljesítményünkkel is. Az első nap után vezetünk a versenyben, és azt hiszem ma sokkal többet nem tudtunk volna kihozni magunkból. Az meglepett, hogy a két délutáni pályán elég sokat hoztak rajtunk az ellenfelek. Attól eltekintve, hogy verseny közben elénk került egy utcai autó és feltartott minket, semmi különösebb kalandunk nem volt, úgy éreztem mindenhol átküldtük, nem értem hol kaptunk ennyit. Holnap még vár ránk három szakasz, ezen kell beosztani valahogy az egyperces előnyünket.
Lónyai Pál: - Próbáltunk ma minél nagyobb tempót autózni, sok versenyzőtársunkat megelőztük. Sajnos az utolsó szakasz elején körülbelül 100 km/h-s tempónál nekicsaptam egy fának az autó jobb hátulját, ami tönkretette a futóművet. Sokkal nagyobb bajunk is lehetett volna így a hibámmal együtt is szerencsések voltunk, tovább tudtunk menni és a műszaki hibás autóval a nyolcadik helyen fejeztük be a napot. Az autó sokkal versenyképesebb, mint eddig bármikor, sokat gyorsultunk, a végén picit túl sokat.
A Korda Racing együttműködő partnerei:
Playboy Energy, Metrober Kft, Bioextra ZRt, Corax Bioner ZRt, TAXI4, Fittness Trade Kft, Mercur Rent a Car Kft, Admiral Casino, Alabárdos Étterem, D&G, Rouge Café, Study Kft, Colonell Kft, Metropolisz 2000 Kft., Probart Kft., G-Roby Kft., Alp-Favill 96 Kft, Tatár Pékség, Tigers Security, Polar-Immo Kft, Polar-Húsz Kft
Comments:
| < Zurück | Weiter > |
|---|



















